Működésének alapelve és használatának módja:
Amennyiben a jeladó be van kapcsolva, párosítva van a mobiltelefonnal és hatótávolságon belül található, mobiltelefonunk segítségével bármikor „megcsörgethetjük“. Elveszett tárgyat még nem volt ilyen egyszerű megtalálni, mivel az okostelefon-alkalmazás segítségével megtudhatja, hogy a keresett tárgy a közelben található-e vagy sem. Amikor közeledik (a Bluetooth hatótávolságán belül – vagyis néhány méter, vagy megfelelő körülmények között akár néhány tíz méter), az alkalmazáson keresztül egyszerűen „megcsörgetheti“ a jeladót, és így könnyedén rálel – mostantól gyerekjáték megtalálni a lakásban, irodában esetleg az autóban eltűnt kulcsot vagy pénztárcát. Az alkalmazás segítségével azt is meg tudjuk jeleníteni, hogy a keresett tárgy hol volt utoljára a közelünkben.
Amikor a keresett tárgy kikerül a mobiltelefon hatótávolságából, a jeladó csipogni kezd, így figyelmeztet magára, hogy ne felejtsük el – pl. otthon hagyni a pénztárcát vagy kulcsot. Ezt a csipogást azonnal megszüntethetjük a készüléken lévő gomb segítségével (ezzel igazolja, hogy a tárgy nincs elveszve, és szeretné azt a helyén hagyni, ami lehet akár a telefon hatótávolságán kívül is), illetve bármikor kikapcsolhatja a jeladót, amennyiben nem szeretne további figyelmeztetést, és ezzel együtt kíméli az elemeket is. A hatótávolság megszűnéséről az alkalmazás is figyelmeztethet – pl. a telefon csörgésével.
A többi funkció már csak az Ön által telepített alkalmázásoktól függ. A készülék, amennyiben azon be van nyomva a gomb, képes jelet küldeni az alkalmazásnak, így például kioldóként is használhatja szelfik fotózásához és hasonlók. Az alkalmazás szintén meghatározhatja az Ön helyzetét és megjegyezeheti például azt, hogy mikor volt a keresett tárgy utoljára hatótávolságon belül (aminek segítségével könnyen megtalálható). Ilyen alkalmazások például: iSearching, iTag, iTracing2 – csak Öntől függ, hogy melyik fog a leginkább megfelelni.
A termék, természetesen, tartalmazza az útmutatót is, amelyben bemutatjuk a javasolt alkalmazásokat és azok kezelését.
Okos jeladó – tárgykereső és figyelő mobiltelefon segítségvel – használati utasítás
Köszönjük, hogy megvásárolta az okos jeladónkat – a tárgykeresőt és figyelőt mobiltelefon segítségével. Tartsa szem előtt és többé ne veszítse el a lakáskulcsot, az autókulcsot, a pénztárcát, a biciklit stb.
A készülék CR2032 elemmel működik, amely már benne található, vagy a csomagolás részét képezi.
A jeladó készülék a legtöbb okostelefonnal párosítható, amelyek támogatják a Bluetooth legalább 4.0 verzióját (a verziót a mobiltelefon használati utasításában vagy adott esetben a világhálón állapíthaja meg, de még egyszerűbb a készüléket kipróbálni és amennyiben a telefon „felismeri“, minden úgy fog működni, ahogyan kell.
Működésének alapelve és használatának módja:
Amennyiben a jeladó be van kapcsolva, párosítva van a mobiltelefonnal és hatótávolságon belül található, az okostelefonunk segítségével bármikor „rácsöröghetünk“. Bármilyen eltűnt tárgyat így könnyedén megtalálunk, mivel az okostelefonba telepített alkalmazáson keresztül láthatjuk, hogy a keresett tárgy közelében vagyunk-e vagy sem. Amikor közeledünk (a Bluetooth hátótávolságán belül – tehát néhány méterre, vagy ideális körülmények között akár néhány tíz méterre), az alkalmazáson keresztül egyzszerűen „rácsörgünk“ és így könnyedén megtalálható – mostantól gyerekjáték megtalálni a lakásban, irodában vagy autóban elvesztett kulcsokat vagy pénztárcát. Az alkalmazás szintén megjeleníti, hogy a keresett tárgy mikor volt utoljára az Ön közelében.
Abban az esetben, ha a megfigyelt tárgy a mobiltelefon hatótávolságán kívül kerül, a jeladó csipogni kezd és ezzel figyelmeztett, hogy ne felejtsük el – pl. otthon hagyni a kulcsot vagy pénztárcát. Ez a csipogás azonnal megszüntethető a jeladón lévő gomb segítségével (ezzel igazolja, hogy a tárgy nincs elveszve, és szeretné azt a helyén hagyni, a telefon hatótávolságán kívül), illetve bármikor kikapcsolhatja a jeladót, amennyiben nem szeretne további értesítést, és ezzel együtt kíméli a jeladóban található elemeket is. A hatótáv megszűnéséről az alkalmazás is figyelmeztethet – például a telefon csörgésével.
A többi funkció már csak az Ön által választott és telepített alkalmazástól függ. A jeladó, amennyiben azon be van nyomva a gomb, képes jelet küldeni az alkalmazásnak, így például kioldóként is használhatja szelfik fotózásához és hasonlók. Az alkalmazás szintén meghatározhatja az Ön helyzetét és eltárolhatja például azt, hogy mikor volt a keresett tárgy hatótávolságon belül (aminek segítségével a tárgyat könnyedén megtalálhatjuk). Több ilyen alkalmazás is létezik – pl. iSearching, iTag, iTracing2 – csak Öntől függ, hogy melyik használata fog a leginkább megfelelni. Alább bemutatjuk az ajánlott alkalmazásokat és azok használatát. Az utólagos kérdésekkel, kérem, forduljon közvetlenül a szoftvert gyártó céghez, a mi műszaki ügyfélszolgálatunk nem tud részletes információkkal szolgálni a szoftverrel kapcsolatban – valamint a garancia és a reklamáció lehetősége is kizárólag csak a jeladó készülékre vonatkozik.
Működtetése és felhasználása:
- Amennyiben a termékbe nem volt előzetesen behelyezve az elem, az elemtartó fedél elfordításával (mondjuk egy aprópénz segítségével) kioldjuk az elem számára szükséges teret,behelyezzük az elemet a jeladóba, majd visszazárjuk a fedelét (úgy, hogy az elem jelölése és iránya a fedél felé mutasson).
- Bekapcsoljuk a jeladóta rajta található gomb hosszas megnyomásával, amelyet két hangos csippenés jelez (valamint megvillan a kék lámpácska).
- Mobiltelefonján kapcsolja be a Bluetooth-ot (a jeladót egyelőre ne keressük és ne párosítsuk, az alkalmazás saját maga képes azt megtalálni).
Nem iOS operációs rendszerű (Android) okostelefonok számára:
- Telefonjára díjmentesen letölti az iTracing2(gyártó: Sylvain Maucourt) alkalmazást – ehhez használja a Google Play Áruházat.
- Megnyitjuk a letöltött iTracing2 alkalmazást.
- Rákattintunk anagyító képére, ezt követően az alkalmazás fokozatosan felismeri az összes nem párosított, bekapcsolt jeladót az Ön környezetében, majd rákattintunk folyamatosan a felismert jeladókra, és létrejön a kapcsolat. Amennyiben a jeladót nem sikerült megkapni, ellenőrizze, hogy be van-e kapcsolva és elérhető (az előző bekezdés 3. és 4. pontajai alapján).
- Hosszan rákattintva a csatlakozott jeladó elnevezésére előhívjuk a jeladó elnevezéséhez szükséges menütpontot. Javasoljuk külön elnevezni az egyes jeladókat.
- Rövid kattintással megjelenítjük a jeladó eszköztárát, ahol megtudhatjuk, hogy a készülék hatótávolságon belül található-e – sikerül beolvasni és a hangfal ikonkára kattintva meg tudjuk „csörgetni“
(némely mobiltelefon számára időigényesebb lehet a hatótávból kikerült készülékekhez történő ismételt kapcsolódás, és a jeladó eszköztára sem biztos, hogy képes a csatlakozásra, amit a visszanyílra kattintva az adott jeladó zöld gombjának újbóli kipipálásával oldahatunk meg).
- A jeladó eszköztárában a Preferences hivatkozás alatt beállíthatjuk, mit tegyen az alkalmazás:
- ha a jeladón egyszer nyomja meg a gombot,
- ha a jeladón kétszer nyomja meg a gombot,
- ha a jeladó hatótávon belül kerül,
- ha a jeladó hatótávon kívül kerül
Javasoljuk beállítani a hatótávolság megszűnésének figyelmeztetését és főlég az aktuális helyzetmeghatározás elmentését, a tárgy visszamenőleges megtalálása érdekében (az „out of range action“ pontban kiválasztani a „capture my position“, esetleg a „start ring the phone“ lehetőséget). A rögzített eseményeket és pozíciókat megtalálja az „events history“ hivatkozás alatt.
Iphone okostelefonok (és más iOS rendszerű készülékek) számára:
1.Telefonjára díjmentesen letölti az iTag alkalmazást (gyártó: Shenzhen Bolutek Electronical Technology CO.Ltd) – ehhez használja az AppStore-t.
- Nyissa meg a letöltött iTag alkalmazást.
- Az alkalmazás „My device“ pontjában megjelenik a jeladó kereső (fokozatosan felismeri az összes nem párosított, bekapcsolt jeladót az Ön környezetében). Egyes jeladóknál szükséges a „Connect“ gombra kattintani.
- A szétkapcsolás a Bluetooth letiltásával, a jeladó kikapcsolásával vagy az előző pontban meghatározottak alapján, a telefon képernyőjének balra húzásával, kiválaszthatja a kikapcsolást („Disconnect“) vagy törlést („Delete“)
Ajeladó kikapcsolása a rajta található gomb ismételt hosszas megnyomásával történik, amíg nem hallatszik hosszú hangos csippenés (valamint megvillan a kék lámpácska).
A gomb megnyomását követő azonnali rövid csippenést hagyja figyelmen kívül (ezzel csak jelet küld a telefonnak, de a kikapcsolás csak a gomb hosszabb megnyomásával történik).
Amennyiben bármilyen hibát észlel, próbálja orvosolni az alábbiak szerint (ha a probléma megoldódott, nem szükségesek már további lépések).
- Meggyőződünk róla, hogy a jeladók és a mobiltelefon Bluetooth-ja be vannak kapcsolva.
- A jeladó és a mobiltelefon közti távolság növelése, azok kikapcsolása, majd újrakapcsolása.
- Az alkalmazásból töröljük a jeladót, majd újrakeressük és csatlakoztassuk.
- A jeladó kikapcsolása, az alkalmazás törlése, annak újbóli telepítése, a jeladó bekapcsolása és ismételt párosítása.
- Más mobiltelefon kipróbálása.
Biztonsági figyelmeztetés és óvintézkedés: Ha az elem bármilyen mértékben sérülne, ne érjen hozzá, amíg feszültség alatt lehet!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.